Rólunk

Csapatunk kemény magja több, mint 15 éves programozói karriert mondhat magáénak. Pályafutásunk alatt nem egy külföldi projektet zártunk le sikeresen.

Jelenlegi nemzetközi kapcsolatunk a véletlen műve, barátságból szövődött a sikeres üzleti együttműködés, melynek eredményeképpen létrejött egy igazán szoros New York – Debrecen stratégiai partnerkapcsolat.

E két cég – Facade Interactive és Emese-Soft Kft. – nem csak, hogy folyamatos kapcsolatban áll egymással, de mondhatni, egy cégként üzemel.

Nem egyszerű két, a világ túloldalán lévő cégnek együttműködnie. Nem volt könnyű feladat, mindkét félnek tanulnia, alkalmazkodnia kellett. Mi a magyar oldalon nagyon sokat fejlődtünk. Megtanultunk a print designerektől kapott anyagok alapján pixel pontosan felépíteni a weboldalakat, gyorsan, hibamentesen és határidőre lereagálni a kéréseket, felmerült problémákat. Az amerikai oldal pedig megtanult alkalmazkodni, mind munkaidőben, mind pedig bizalomban. Közösen pedig addig csiszoltuk egymás tudását, míg nyugodt szívvel vállalhattunk be böngésző-, és eszközfüggetlen, valamint reszponzív weboldalakat és mobil alkalmazásokat.

Sikerünk kulcsa tehát a hatékony kommunikáció, a rendezett céges és projekt folyamatok, az állandó visszacsatolás és a korrekt ügyfélkezelés.